Nagyvilágban

„a szerelem és a hűség szimbólumaként él a köztudatban“

A germán kehely

Egy tetszetős, jóravaló, ám nagyon szegény aranyműves alkotta meg szerelme zálogául azt a kelyhet, amelyből kedvesével együtt mindketten egy időben tudtak inni. A német eredetű legenda szerint örök szerelem, hűség és boldogság a jutalma annak a párnak, amelyik esküvője napján egy ilyen edényből kortyol.
A romantikus történet így szól: Élt egyszer egy csodaszép nemes kisasszony, Kunigundának hívták. Beleszeretett egy szorgalmas és csinos, de pénztelen aranyművesbe. Kunigunda vonzalma olyan heves volt, hogy még a gazdag, rangos kérők ajánlatai sem tudták meggyőzni. Egy alkalommal bátran apja elé állt, és őszintén elmondta titkát. Sajnos, szülőatyja nem jól reagált, iszonyúan megharagudott, és a rangon aluli csábítót a legsötétebb pincéjébe záratta. Kunigunda hosszú időn át keservesen sírt, míg végül súlyosan megbetegedett.
A zord apa szíve ettől sem lágyult meg, a rabot nem engedte szabadon, mégis így szólt lányához: „Ha a te aranyművesed olyan kupát tud készíteni, amelyből egyszerre ketten is ihatnak, elengedem, és hozzá mehetsz feleségül.”
Persze, biztos volt benne, hogy nincs olyan ügyeskezű mester, akinek ez sikerülhet. A legény néhány napig ötletelt, végül egy gyönyörű serleget formázott meg. A női alakra hasonlító kupa szerelmét, Kunigundát ábrázolta, amint földig érő, széles, terebélyes szoknyájában egy mély tálat tart a feje fölött. A tál aprócska, a szoknya méretesebb pohárként funkcionált. Felül a menyasszony, alul a vőlegény ihatott belőle, megfelelt tehát az elvárásnak: két személynek készült.
Az öreg megtartotta szavát, véget vetett a rabságnak, a fiatalok összeházasodhattak, világra szóló lakodalmat rendeztek. Jól végződött tehát a sztori.
A serleg használata azóta széles körben elterjedt, manapság egyre népszerűbb a germán területeken. Napjainkban a szerelem és a hűség szimbólumaként él a köztudatban. Egy feladatot kell csak teljesíteni hozzá: a nagy napon inni a kehelyből. Később, házassági évfordulókon illik ismét elővenni, és újra hörpinteni belőle.
Az esküvői serleg tökéletes választás lehet ajándéknak is. Vallástól, világnézettől függetlenül az ember életének fontosabb eseményeihez – így az esküvőhöz is – számos hiedelem, hagyomány kapcsolódik. Akár babona, akár nem, az a pár, aki hisz az esküvői kehely erejében, annak csak megerősítés, ha ilyennel lepjük meg.

gomba


| <<< vissza az előző oldalra | főoldalra | az oldal tetejére |

 

 

 

Archív weblap:

Impresszum: Est Lapok Kft. • 1097 Budapest, Gyáli út 15/A. • info@eskuvoilexikon.hu